Törkölybor (csiger) készítése

 

A szőlő törkölyben a sajtolás után még több-kevesebb must marad.

A törkölybor készítésekor a törkölyben maradt mustot vizel lemossuk. A törkőlyből a víz cserzőanyagokat is kiold, emiatt a törkölybor rendszerint fanyarabb, sokszor törkölyízü is lehet.

A sajtolt törkölyt fellazítjuk, és megfelelő – lehetőleg csappal ellátott – kádba tesszük. Rátöltjük az eredeti must negyedrészének megfelelő mennyiségű vizet

és az egészet jól elkeverjük. 100 literenként 20g borként is adunk hozzá.

Cukor hozzáadását a törvény tiltja. A törkölyön 3-4 napig marad a víz. Időnként a csapon át a folyadékot lecsapoljuk, majd újra felöntjük. Ezáltal elősegítjük a törköly hatékonyabb kilúgozását (kisebb mennyiséggel ez a nedves törköly keverésével is elérhető). Három- négy nap múlva a lefejtjük és a törkölyt kisajtoljuk. A lefejtett lé ekkor már rendszerint erjedésnek indult.

Mivel az így készült törkölybor gyenge, alacsony alkohol-(6-8v/v%) és savtartalmú, a betegségekre sokkal érzékenyebb. Igen könnyen virágosodik, ecetesedi ezért sürgősen gondoskodjunk a lefőzéséről. A kész pálinka a törköly és borpárlat ízeit tartalmazza.

A törkölybor az alapanyag törköly térfogatának az 1/4-de, könnyen szállítható, kezelhető és kénezéssel, légmentes zárással eltartható akár hónapokig is.